Május 12-én, pénteken öt néptáncosunk vett részt Százhalombattán a Közép-Magyarországi Régió Gyermek-és Ifjúsági Szólótáncversenyén. Név szerint: Auer Hanna-Solyom Kolos, Bereczky Dániel Mór, Kiss Gréta Hanga-Nagy Péter Dávid Méltán büszkék lehetünk Rájuk, hiszen a versenyen remek teljesítményt nyújtottak! Díjazottjaink a versenyen: Auer Hanna-Solyom Kolos Aranykeszkenős és Aranypaszomántos díjban részesültek. Bereczky Dániel Mór a Bukovinai silladri magas […]
Kategória: 2023 május
Iskolánkban az évente szervezet hangszerbemutató célja, hogy megismertessük a leendő iskolásokkal azokat a hangszerek, amelyeket az alapfokú művészeti iskola keretein belül választhatnak. A hangszerbemutatót Bai Barbara koordinálta, ahol a fafúvósok közül megszólalt a furulya, a fuvola, míg a rézfúvósokat a trombita, és a tenorkürt képviselte. Az óvodások megtapasztalhatták, hogy már egy év hangszertanulás után is […]
Örömmel és büszkeséggel! 3.helyezést ért el a Táncpedagógusok Országos Szövetsége által rendezett Országos Táncművészeti Fesztivál döntőjében A pók hálójában című koreográfia. Az Úton hazafelé című koreográfia ugyan nem állhatott dobogóra, de ők is óriási teljesítményt nyújtottak a döntőbe jutással. Felkészítő pedagógus: Füsi Gyöngyi Szilvia
Iskolánk rendezvényeinek könnyebb, színvonalas lebonyolításához sikerült beszereznünk egy Lamax 500 típusú vezeték nélküli hangfalat. Az eszköz beszerzéséhez való hozzájárulást köszönjük a PontVelem Nonprofit Kft. által működtetett alapítványnak és az Adonyi Gyermekekért Közalapítványnak! Koordinátor: Mihály István
Az iskola alapfokú művészeti iskolájának Gyöngyvirág csoportja a szolnoki IV. Várhelyi Lajos „Kuka” Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncversenyen Időutazás című koreográfiájukkal arany minősítést ért el, és az Örökség Együttesi Különdíjában is részesült. A várakozáson felüli eredményes szereplés bizonyítja, hogy a művészeti iskola csoportjának országos viszonylatban helye van a gyermek es ifjúsági együttesek palettáján. Felkészítő pedagógusok: […]
Május 3-án iskolánk két osztályával a Médiaértés-Oktató Központban jártunk Budapesten. A programra pályázat útján sikerült eljutnunk. Már korán reggel érkezett értünk az autóbusz, mellyel eljutottunk a Hűvösvölgybe, ahol egy napot átölelő foglalkozás-sorozaton vehettek részt a gyerekek. A „médiaértés” témakörén belül saját újságot nyomtattak, reggeli rádióműsort állítottak össze hangstúdióban, autós üldözés forgatásán vehettek részt, televíziós hírműsor, […]
A III. korcsoportos versenyen a lányok 5. helyezettek lettek, a fiúk 6. helyen végeztek csapatban. Auer Hanna egyéni összetettben 7. helyezést ért el! Gratulálunk az ügyes csapatnak! Köszönjük szépen Szabó László támogatását! Felkészítő pedagógusok: Auer-Németh Ildikó és Auer Gábor
2023. Április 28-án Iváncsán került megrendezésre a Körzeti Atlétika Verseny. 5 iskola, közel 180 gyerek mérettette meg magát. II. Korcsoportban egyéni összetettben Marczi Panna 3. helyezett lett és csapatával az első helyen végzett. Csapat tagjai: Marczi Panna, Sipos Réka, Müller Zorka, Bakóczy Natália, Kalmár Jázmin, Bartos Száva. Fiúknál egyéni összetettben 1. helyezett Auer Gábor, 2. […]
Suligála 2023. április 26.
Április 26-án rendeztük meg iskolánkban az idei tanév gálaműsorát. Nagyszerű alkalom volt ez arra, hogy kicsik és nagyok, fiatalok és kevésbé fiatalok együtt legyünk az iskola által szervezett rendezvényen. A suligála gondolata nem újkeletű itt Adonyban. A 2002/2003-as tanévben rendeztük az első ilyen jellegű műsort, aminek a mottója „Gyermekeinkért” volt. A 2005/2006-os tanévtől egy televíziós […]