Kategóriák
2023 május

Suligála 2023. április 26.

Április 26-án rendeztük meg iskolánkban az idei tanév gálaműsorát. Nagyszerű alkalom volt ez arra, hogy kicsik és nagyok, fiatalok és kevésbé fiatalok együtt legyünk az iskola által szervezett rendezvényen.

A suligála gondolata nem újkeletű itt Adonyban. A 2002/2003-as tanévben rendeztük az első ilyen jellegű műsort, aminek a mottója „Gyermekeinkért” volt. A 2005/2006-os tanévtől egy televíziós tehetségkutató műsor kapcsán kapta a „Gigasztár és megatánc” nevet ez a rendezvényünk. Akkoriban zsűrizéssel, „jutalmakért” készültek a produkciók. Településünkön talán sokan emlékeznek ezek hangulatára a mai fiatal családanyák és családapák közül. Volt egy pár év, amikor szüneteltettük ezt a programot, de a pandémiás időszak megérlelte bennünk azt a gondolatot, hogy rádöbbenjünk, szüksége van erre a közösségi élményre a gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak is egyaránt. Az idei Suligálára szinte minden osztályunk készült zenés-táncos produkcióval. Akik erre nem vállalkoztak, ők is kivették részüket a szervezési feladatokban, előkészületekben, utómunkálatokban. Sikerült az iskola teljes közösségét megmozgatnunk, amire nagyon büszkék vagyunk.

A műsorban a nyitó- és a zárótáncot a két nyolcadikos osztályunk mutatta be, mely hagyomány szintén több éves múltra tekint vissza. Gyakran van olyan a suligáláinkon, hogy a tantestület is készült valamilyen produkcióval. Sajnos az idén csak kevés „kóruspróbát” tudtunk tartani, így nagyon jól jött az iskolai „egyesített kórus” segítsége, amikor a gyerekekkel együtt tudtunk énekelni a műsor alkalmával. Úgy gondolom, ez megadta az egész este hangulatát, aminek nagyon örülök.

Az osztályprodukciók nagyon változatos képet mutattak, tengerészek, szinkronúszók, rabok, világutazók, pom-pom táncosok, contry és néptánc is jelen volt az este folyamán. És a slágerekből is hallhattunk egy párat: Jerusalema, Macarena, Mamma Mia, Wednesday, Wi will rock you, I Ain’t Worried, Ram sam sam… stb. Minden csoport maximális erőbedobással készült, ami érződött a műsorszámok színvonalán is. Az osztályfőnökök minden kreativitásukat bevetették, igyekeztek olyan témát találni, zenét választani, koreográfiát összeállítani, aminek eredménye a sok-sok színvonalas műsorszám lett. Ami az eredményesség nélkülözhetetlen eleme volt, hogy rengeteg próbát tartottunk a gyerekeknek. A gyerekek és mi felnőttek is egyre jobban összecsiszolódtunk ebben a közös munkában.

Köszönöm a felkészítő osztályfőnökök munkáját, a plakátterv és a dekoráció elkészítését kollégáimnak, a „színházterem” berendezésését, ami lehetővé tette több száz érdeklődő befogadását! Köszönet jár a jó hangulatért a közönségnek is, akik szemlátomást jól érezték magukat, aktív részesei voltak a Suligálánknak! Minden résztvevő nevében köszönjük a felajánlásaikat!

Reméljük, hogy a jövőben is lesz lehetőségünk a folytatásra!

 

A Suligála szervezője: Bálinthné Sándor Andrea

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük