Az Adonyi Szent István Általános Iskola felső tagozatos tanulói körében az idei tanév is izgalmakkal teli felkészülést jelentett a magyar nyelv és irodalom tehetséggondozó órákon. Az ötödik és hatodik évfolyam tehetséges tanulói lelkesen készültek arra, hogy részt vehessenek az országos szintű Arany János Magyarversenyen. A két – levelezős- forduló után 3 tanuló jutott az országos döntőbe, ahol az ország több száz diákjával mérték össze tudásukat az anyanyelvi, helyesírási és irodalmi kérdéseket egyaránt tartalmazó tesztfeladat megoldása során. A döntőt Budapesten rendezték meg az ELTE épületében 2023. március 25-én.
A következő szép eredmények születtek:
- évfolyamon: -Sópajti-Tóth Emília országos 7. helyezés
- évfolyamon:- Tavasz Glória országos 12. helyezés
-Auer Hanna 15. helyezés
Diákjaim kitartása, szorgalma példamutató, és mindig arra törekszenek, hogy egyre jobb eredményeket érjenek el ezen a versenyen is. Megszerzett tudásukat, az anyanyelv iránti szeretetüket a továbbiakban is kamatoztatni tudják majd, hiszen ezek az ismeretek a tanulmányaikban, a továbbtanulásukban is segítik majd őket. Gratulálok nekik az elért eredményekért, a megszerzett tudásukért, kitartásukért. Szüleiknek is köszönöm a támogatásukat abban, hogy gyermekeik ilyen szép eredményeket érhettek el. Remélem, hogy jövőre is részt vehetünk ezen a megmérettetésen, és tanítványaim lelkesedése továbbra is megmarad.
Felkészítő pedagógus: Baglyos Szilvia